Kalendárium
Február 8. vasárnap
Böjtelő hava
Évközi V. vasárnap
„NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER…”
NAPI EVANGÉLIUM: Mt 5,13-16
Jézus azt mondta Övéinek: Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
Jézus „normális ember”volt, kiegyensúlyozott világképpel és gondolkodással, hasonlatai a korabeli, hétköznapi életből valóak, de ha őszinték vagyunk, föl kell tennünk a kérdést: hogyan veszítheti ízét a só? Jézus korában nem kősót, vagy lepárolt tengeri-sót használtak, hanem olyan ásványokat, amelyeket valamiféle szövetbe kötve áztattak az ételbe, s amikor azok „íze” kiázott, kidobták, akár a salakot. Jézus ezt a képet használja, s ennek megértéséhez legalább egyszer próbáljunk meg teljesen sótlanul megenni valami ételt. A tápértéke, a kalória megvan, de örömtelen minden falat. A jézusi hasonlat szerint az Ő tanítványai, mi keresztények, nem az élethez, hanem annak öröméhez, élvezetéhez szükségeltetünk. Az ételt meg lehet só nélkül is enni – mint, ahogyan az életet is muszáj élnünk –de élvezni is lehet. Így érthető Jézus hasonlata – igazában utasítás, az Ő tanítványainak: „legyetek a föld sója”, azaz valódi öröme, és boldogsága a világnak. Ez a mi igazi adósságunk a világ felé.
A többi hasonlat is ennek a valóságnak a megvilágosítása, de az igazi etikai dimenzió az, hogy a mi tetteink a Mennyei Atyát teszik láthatóvá, tehát az, amit teszünk, az valódi hitvallás lehet.
Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis. - A történetírás valóban az idők tanúja, az igazság fénye, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke. (Marcus Tullius Cicero)
„Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...” Szent Jeromos
Ezen a napon történt:
1587. I. Erzsébet angol királynő kivégezteti I. Stuart Máriát, a skótok királynőjét
1607. A gyulafehérvári országgyűlés Erdély fejedelmévé választja Rákóczi Zsigmondot
1849. Szerb és császári csapatok elfoglalják Óaradot, de délutánra a magyarok visszafoglalják a várost
1949. A magyar népbíróság életfogytiglani börtönre ítéli Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érseket
1986. A Duna Kör - előzetesen betiltott - környezetvédelmi sétáját a rendőrség brutális eszközökkel feloszlatja
1988. Gorbacsov bejelenti, hogy a szovjet csapatokat kivonják Afganisztánból. A szovjet hadsereg 1979. december 25-én vonult be Afganisztánba.
1978. áprilisát követően a marxizáló – főként katonatisztekből és értelmiségiekből álló – politikai erők vezetésével kitör a forradalom, majd 1979. végéig egymást érik a kabuli vezetés részéről azok a kérések, hogy a Szovjetunió katonai eszközökkel segítse a rendszer stabilizálását. Moszkva a fordulatot követően anyagilag, valamint civil és katonai tanácsadókkal segédkezet nyújtott az új rendszernek, néhány hónappal a forradalom után mintegy hétszáz katonai és polgári tanácsadó tevékenykedett az országban. A katonai bevonulás lehetősége komolyan 1979 márciusban vetődött fel, mert Nyugat-Afganisztánban, Herat városban lázadás tört ki az új rendszerrel szemben. Ekkortól válik intenzívebbé a Mohamed Taraki-féle kabuli vezetés kérése, hogy ne csak tanácsadókkal, de tényleges katonai erővel is támogassa a rezsimet Moszkva. 1979. márciusában három egymást követő nap is ülésezett a legfelsőbb szovjet vezetés (SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága), hogy tárgyalja az afgán kérdést. A tanácskozás a második, illetve a harmadik naponján az a nézet uralkodott, hogy egy katonai beavatkozás megterhelné az orosz-amerikai kapcsolatokat. Katonai oldalról egyedül Dmitrij Usztyinov marsall, a honvédelmi miniszter támogatta a beavatkozást. Rajta kívül a teljes katonai vezérkar bizalmatlan volt egy ilyen akció eredményességével kapcsolatban. Az ülés azzal a döntéssel zárult, hogy nem lehet szó katonai beavatkozásról Afganisztánban. 1979 november-decemberben megváltozott az általános vélemény. Ebben részben egy afganisztáno belső konfliktus játszott szerepet, A törésvonal Mohamed Taraki és Hafizulláh Amin között húzódott, később az előbbit menesztették a hatalomból, majd ősszel meggyilkolták. Helyét Hafizulláh Amin foglalta el, de a türelmetlensége és politikai radikalizmusa aggasztotta Moszkvát, valamint, hogy információik szerint kapcsolatot keresett az amerikaiakkal. 1979 novemberében hozták meg a döntést, a végső decemberben született meg azon a napon, amikor a NATO a Pershing rakéták európai telepítéséről döntött. A szovjetek gyorsan rájöttek arra, hogy a katonai akcióval semmit sem tudtak elérni, sem Afganisztán helyzetét nem tudták stabilizálni, sem egy olyan rezsimet nem tudtak felépíteni, ami ezt fent tudta volna tartani. Leonyid Brezsnyev utolsó periódusában megindultak a tapogatózások, hogy miként lehetne kivonulni az országból. Nem csak az Egyesült Államok finanszírozta ugyanis az afgán ellenállást, hanem Pakisztán és Irán is, de Szaúd-Arábiából is áramlott a pénz Afganisztánba. Moszkva az Egyesült Államokkal, Pakisztánnal és Iránnal is kereste egy lehetséges kompromisszum kialakítását, de Mihail Gorbacsov hatalomra jutásáig kudarcot vallottak. A háború alatt több mint 14 ezer fő lelte halálát Afganisztánban.
1994. Magyarország csatlakozik a Partnerség a békéért programhoz
2009. Veszprémben gyilkos bandatámadás áldozatává válik a város kézilabdacsapatának három tagja: a román Marian Cozmát agyonszúrják, a szerb Žarko Šešum és a horvát Ivan Pešić súlyos, életveszélyes sérülésekkel kerül kórházba.
Ezen a napon született:
1828. Jules Verne francia író
1834. Dmitrij Ivanovics Mengyelejev, orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének kidolgozója
1862. Ferenczy Károly festőművész
1909. Lomb Kató tolmács, fordító
Ezen a napon hunyt el:
1899. Bartalus István zenetörténész, népdalgyűjtő
1934. Móra Ferenc író. Szegényparaszti családba született Kiskunfélegyházán, édesapja, Móra Márton szűcs volt, édesanyja, Juhász Anna kenyérsütő asszonyként dolgozott, akik körülményeik ellenére nagy gondot fordítottak taníttatására, akinek tizenöt évvel idősebb bátyja, István hosszú ideig példaképül szolgált a számára. Fivéréhez hasonlóan ő is komoly érdeklődést mutatott az irodalom iránt, de ugyancsak a bátyja hatására ő is a tanári hivatást választotta. Földrajzzal és természettudománnyal foglalkozott a budapesti egyetemen, majd a Vas vármegyében található Felsőlövőn kapott állást, de egy év után Szegedre költözött. A Szegedi Naplónál alkalmazták, majd 1904-ben a városi könyvtár és múzeum munkát ajánlott számára. 1907-ben jut el a csókai ásatásra, ahol megalapozta régészi karrierjét: majd a következő évben egy kolozsvári tanfolyamon elsajátította a szakma fortélyait. 1905-ben ismerkedett meg az ifjúsági irodalom akkori lnagy alakjával, Pósa Lajossal, akinek invitálására Az Én Ujságom című gyermeklap munkatársa lett. A következő másfél évtizedben több mint ezer írást közölt. Regényei hiteles képet adtak a korabeli Alföldről. és a bájos-komor külső mögött sok esetben éles kritika fogalmazódott meg a budapesti kormányzattal szemben. Stílusa az évek során olyan remekműveken csiszolódott, mint a A rab ember fiai (1909), a Csilicsali Csalavári Csalavér (1912), a Kincskereső kisködmön (1918), és az 1922-ben megjelentetett Dióbél királyfi. 1913-tól főszerkesztői pozícióba emelkedett a Szegedi Naplónál, majd 1917-ben a Kultúrpalota irányítását is átvette. Polgári radikális nézetei miatt a dualizmus idején, majd a Horthy-korszakban is ellenzéki szerepbe került. 1914-ben szembeszállt a hatóságokkal, mivel visszautasította, hogy lapjában, a Szegedi Naplóban háborús propagandát folytassanak, a tanácsköztársaság kezdeti időszakában írt pozitív hangvételű cikkei azonban a diktatúra bukása után komolya veszélybe sodorták. A Szegedi Napló és a Délmagyarország mellett 1922-től a Világban, majd a Magyar Hírlapban publikált. Az 1920-as években a fővárosban is a legnépszerűbb újságírók között emlegették. Budapesten születtek meg pályafutása második szakaszának remekművei: A festő halála (1921), az Ének a búzamezőkről (1927), vagy az Aranykoporsó (1932). Itt írta a Hannibál feltámasztása című regényt, mely kritikus hangvétele miatt csak halála után két évtizeddel a kommunista diktatúra szája íze szerint cenzúrázva került kiadásra. Írói munkássága mellett az 1920-as évek közepétől újult erővel fogott bele a dél-alföldi régészeti kutatásokba, melyekről összesen 12 dolgozatot jelentetett meg. 1933-ban Karlovy Varyba vonult kezelésre, de 1934 februárjában gyógyíthatatlan betegsége a halálba ragadta.
1954. Jendrassik György gépészmérnök, feltaláló. A dízelmotorok és gázturbinák elterjesztése terén ért el kimagasló eredményeket. Diesel motort korábban nem tudtak folyami hajókba építeni, mert a magas gépek nem fértek el a hajótestben. Az elsők közt Jendrassik György oldotta meg ezt a kérdést, s az általa feltalált megoldásokat máig alkalmazzák szerte a világon. A repülőgépekben alkalmazható, megbízható gázturbina kifejlesztéséhez szintén hozzájárultak kísérletei. 1947-ben az egyre romló hazai politikai helyzet miatt Nagy-Britanniába emigrált, ezért nevét sokáig még kimondani sem volt szabad ezért Magyarországon.
1957. Neumann János matematikus
1966. Rideg Sándor Kossuth-díjas író
1995. Machovits István Kossuth-díjas gépészmérnök, darutervező
1998. Halldór Laxness Nobel-díjas izlandi író
